2015. július 10., péntek

00. Avagy Prológus

 "Egy olyan világban élünk, ahol a fény párja az árnyék, nincs kibúvó. Ez a kettő mindig is vonzódni fog egymáshoz, bár a kapcsolat sosem felhőtlen, mint tudjuk. De nem is baj. Már nem félek a sötéttől. Egyszer én is valakinek az árnyéka leszek."


Egy sötét utcát szeltem barátaimmal hazafelé. Körülbelül este nyolc körül járhat. Az utca végén el kellett válnunk. Én az utca másik irányába vettem az irányt. Lassan lépkedtem, és nyomkodtam a telefonom. Pár perc séta után az utca végén egy sötét alakra lettem figyelmes, és mögötte három kutya félére. Kicsit összerezzentem, de nem ijedtem meg. Az alak megindult felém, a kutyák pedig utána. Ahogy egyre közeledtek, - fel-fel pillantva a telefonból - vettem észre, hogy azok a kutyák, nem is kutyák. Ekkor már tényleg meg ijedtem.
Addig találgattam, hogy mik lehettek, míg elég közel nem értek hozzám. Farkasok. Amik látszólag kissé éhesek.
"Ne félj Destiny, nem bántanak." - nyugtattam magam. Az ember arcát egy csukja fedte, így csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy férfi. Mikor elment mellettem, tekintete találkozott az enyémmel. Szeme ég kéken csillogott. Miután elhaladtunk egymás mellett, pár méterre tőlem megállt. Nem tudtam mit csináljak, ezért inkább csak mentem tovább, és a telefonomat nyomkodtam.
A farkasok halk morgásba kezdtek, az én léptem pedig egyre szaporább lett, míg a végén lassú kocogásba kezdtem. De a farkasok morgása egyre csak hangosabb lett, és nem bírtam megállni, hogy ne nézzek hátra, hogy mi történik a hátam mögött. Kár volt megfordulnom, ugyanis a farkasok és az ember ott loholtak a hátam mögött. Az embernek mintha hirtelen még jobban csillogott volna a szeme, és a kezén megszakadt a fekete pulóvernak az anyaga. Körme helyén karmok nőttek, foga olyan lett mint a farkasoké.
Fél perc múlva eggyel több farkas állt előttem vicsorítva. Azt sem tudtam mit csináljak. A telefonom kiesett a kezemből. Kissé ingatagnak éreztem magam alatt a talajt.
Egy óvatlan pillanatban az egyik farkas letepert a földre, és nyála arcomra folyt, amitől alig láttam valamit. Aztán a többi is körém gyűlt.
Sosem gondoltam volna, hogy így fogok meghalni. De ha már egyszer így kell, akkor legyen így. Ezt hozta a sors.
-Szeretlek Will. - Will a suli leghelyesebb sráca, akibe totálisan beleszerettem. -  - egy könnycsepp gördült le arcomon, és ebben a pillanatba egy harapást éreztem az oldalamban. A nagy fájdalomtól sikítani sem bírtam, rögtön elájultam.

***

- Másnap -


-Mi történt velem? - próbáltam felmászni a pihe-puha ágyamból, de nem nagyon ment.
-Sht. Pihenj. - szólt egy hang az ajtóból. Anyu volt az, apuval az oldalán. Odajöttek mellém, majd egy-egy puszit leheltek a homlokomra. Ledobtam magamról a takarót, és szörnyűlködve láttam, mi is történt velem valójában. A hasam tiszta harapás, és véraláfutás. A lábam sem különb.


Hát, ez lenne a Prológus. Komizzatok ha tetszett, és iratkozzatok fel. :)

Üdv, 
Annie Y.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése